Bakancslista

A balesetem óta nagyon sok mindenkivel kommunikáltam ilyen vagy olyan formában. Ezuton is köszi mindenkinek, akivel kommunikáltunk. Sok beszélgetés közben felmerült a kérdés, hogy miért kockáztattam az életemet egy ilyen dolog miatt. Sokat agyaltam rajta, angyalok azóta is.

Kezdjük ott, hogy a célba lövészet bár veszélyes "üzem"-nek számít, szerintem nem veszélyesebb, mint a körúton biciklire ülni, vagy autot, motort, robogót vezetni. Sőt.

Manapság néhány kattintással meg lehet venni lövészeti csomagokat, és sok esetben 14 vagy 16 év a minimum korhatár. Ha nem lenne biztonságos, vagy extrémnek számítana, biztos nem lenne annyi hely, ahol ilyeneket szerveznek, és nem lenne ennyi ember, aki ilyenekre jár. (Amikor az eset történt, a szomszéd lőállásban is egy tinédzser fiú volt épp az apjával és shotgunnal lőttek)

És én miért?

Aki ismer tudja, hogy baromi szabalykövető és óvatos vagyok. Semmi piroson áthajtás, atrohangálás. Minek, hogy nyerjek 1 percet? Semmi extrém sport. Még síelni sem mentem soha. Annyi sielős balesetet hallottam közvetlen ismerősöktől, hogy az nálam kizárva. Nem éri meg.

Mindig 100x merlegelem, hogy a kockázat és a nyereség/élmény milyen arányban van, és ha úgy ítélem meg, hogy nem éri meg, nem csinálom. 1x ültem életemben robogón, 100m-t mentem vele, nagyon élveztem, de a sok baleset, szintén ismerősök köréből elriaszt a motorozástól. Hiába tanulok meg nagyon jól, hiába a védőfelszerelés, ha egy piros Suzukis kalapos papa nem adja meg az elsőbbséget és telibe ver, akkor annyi. Szóval motor is off.

Pedig higyjetek el, imádom a sebességet, a technikai dolgokat, hiszen pasi vagyok.

Szóval keresem azokat a dolgokat, élményeket, amiket úgy ítélem meg, hogy a kockázat és az élmény arányban van.

Szóval kb. 20 éve kaptam rá a hullamvasutazasra. Ja, onnan kezdődik, hogy teriszonyom van. 🤓 A 10 emeletes ház 8. emeletén az erkélyre úgy megyek ki, hogy kapaszkodok, lefelé merek nézni, de felfelé már nem. A testem azt mondja, nem. Persze ezt lehet edzeni, amikor lehet, teszem is, de valamiért ez belém van kódolva. Szóval a hullámvasút az ügye úgy kezdődik általában, hogy felhúznak szép lassan 50-70-100 méter magasba, majd onnan elengednek. Vannak páran közületek, akikkel csináltam már, aki ott ült mellettem. Olyankor egy másik Jaffa jön elő. Imádom, brutál felszabadító érzés. Üvöltök a torkom szakadtabol, könnyező szemmel - és persze szédülve - jövök ki. És ülök vissza sokszor azonnal. Ameddig csak bírom.

 Ha már vidámpark, a másik kedvencem a "szabadesés". Ez az, amikor egy toronyba felhúznak 40-50 méter magasba, és elengednek. Iszonyatosan félek a tetején, nem merek lenézni. De az az 1 másodperc zuhanás olyan adrenalin, amit én nagyon ritkán élek át. Egyszer egy német parkban cseperget az eső, ezért alig voltak látogatók. Mentem egy zuhanos kört, kimentem, aztán a bejáraton bejöttem, beültem és meg1x mentem. A 3. körnél a srác kérdezte, hogy akarok-e még menni. Mondtam, hogy a viharba ne. Mondta, akkor maradjak nyugodtan, nem kell kiszállni, kimenni majd bejönni, annyit megyek, amennyit akarok. Asszem még 5 kört nyomtam. 😁

Ezeket a szerkezeteket óriási mérnöki munkával tervezik meg, sok 10 millió dollár befektetéssel épülnek fel, és éveken keresztül, napi 8-10 órában folyamatosan mennek, hiba nélkül. Persze, hallani baleseteket, de ennek az esélye kicsi, így a agyam ezt engedélyezi. Mérnök vagyok, vagy micsoda. Tudom, hogy ami elromolhat, az el is romlik, de folyamatos karbantartás esetén minimális az esélye, hogy baj legyen.

Egyébként a teriszonyom rohadtul zavar, így amikor csak lehet, tolom a határokat. De van olyan, hogy a testem leblokkol, és nem tudok neki parancsolni. Ezt is biztos le lehet küzdeni, rajta vagyok. 2018-ban pl. az amszterdami ADAM lookut toronyban jártunk Anyuval. Itt van egy kis üveg rész, amire rá lehet állni, és alattad a nagy mélység. Na, az üveg és a magasság nálam a vége mindennek. Biztos megint az agyam mérlegel, azt mondja, az üveg nem biztonságos, kurvara nem fogsz ráállni. Anyu már rajta állt, táncolt, én pedig perceken keresztül küzdöttem, míg nagy nehezen ravettem magam. Tudom, nem számít hogy üveg, ki van ez is tálalva, meretezve, de mégis így viselkedik a testem.

Túl sokat angyalok, tudom. Ez van. Ha ugyanez a helyzet, de fém rácsszerkezet, simán raallok. Repülőn sincs bajom.

Aztán ott a másik nagy bakancslistás tétel: az autók. Sokan tudjátok, hogy ez az igazi nagy álom. Kurva erős autót a határon vezetni versenypályán. Sok éven keresztül csak virtuálisan csináltam, szerintem nem is rosszul. Imádom faragni a tizedeket, szazadokat, fejlődni, megismerni az autót, a pályát, a határokat.

Egy pár éve már itthon is elérhetőek mindenfajta élményvezetesek. Amint anyagilag megengedhettem magamnak, elkezdtem erős, főleg utcai autókat vezetni, persze kontrollált körülmények között. Zárt pálya, instruktor. A testem itt is tiltakozik, ugyanis itt hányingerrel küzdök keményen. Volt olyan gokartozas, hogy vezető helyről kellett kialnom, mert ha nem, belehanyok a bukósisakba. Az meg nem olyan vicces. 🤮

Gyorsabban vezetek, mint amit a gyomrom tolerálni tud.

Szóval az elmúlt 10 évben majdnem minden évben volt kisebb nagyobb vezetés.

Ezek nem olcsó dolgok, ezért mindig jól körüljárom a témát, és aminél az arányok megfelelőek (ár/érték/kockázat), belevágok. Itt, mivel van karosszéria, utcai autóknál légzsák, instruktor, így ezt is merem csinálni - amíg nem jön a hányinger. Ha nem én vezetek, azt is élvezem, de csak rövid ideig.
Formaa autó kizárt, az nem fér bele a tolerancia határba, nincs ami megvédjen ha baj van. 😁 Csak gondoljatok bele Massa Hungaroringes balesetere, amikor az előző autóról leeso alkatrész telibe verte a bukósisakot. Szegényt úgy kellett összerakni. Na, forma autó nem, köszi.

És akkor a lövés.... Ahogy korábban irtam, elsősorban a mesterlövészet vonz(ott). A első lövészeti csomag kb 1.5 éve még nem az volt, hanem kisebb kaliberű, marok lőfegyverek.

Itt van róla a videó is: https://youtu.be/4hgNxFe_YLQ

Nagyon jó volt, ott is be voltam fosva, hiszen sohasem csináltam előtte ilyet, de baromi jó élmény volt, nem fájt semmi, és még sikerélmény is volt, mert elég "szépeket" lőttem. Itt sem az emberek, állatok lövése érdekel, hanem a pontosság, a célba lövés, mert mérhető, exact - és elvileg senki sem sérül meg, ha betartja mindenki a szabályokat.

Számomra a lövészet csúcsa pedig a mesterlövészet. Nem kell kapkodni, pontosság, precizitás, agymunka, koncentráció... 

Hát így jutottam ide.

Szomorú, hogy bármi, amit élveznék és kicsit is adrenalint ad, valahogy nem megy. A hullámvasúton a teriszony; a gyors autóvezetésnél a hányinger; a mesterlövészetnél pedig egy felrobbant puska. Nem tudom mi a következő, de nem adom fel. Kell ez a kicsi adrenalin. És köszi, nem kabszer vagy injekció formájában.
😁