Ma 7. napja vagyok a kórházban. Remélem ez egyben az utolsó is. Volt egy kis bemelegítő az intenzíven, aztán másik 3 nap az örzőben, és végül 1 nap "normál" kórteremben. Ez idő alatt volt időm érdekes helyzeteket megfigyelni, leírni. Tudom, hogy a csapból is az folyik, hogy ilyen, meg olyan állapotban van a magyar egészségügy. Ezzel az írással én nem szeretnék véleményt kifejezni, vagy bármilyen vitát szítani. Szerintem adott körülmények ellenére az itt dolgozó emberek nagy része megtesz mindent, amit tud, és én ezt köszönöm nekik.
Maszkban szájról olvasni?
Behoztak a rendőrök egy középkorú urat, bicikli balesete volt. Nem nagy a sérülés, legalábbis úgy tűnik. A rendőr hölgy tök ügyesen kommunikál vele, az úr tud szájról olvasni, és amit "mond", azt a rendőr is nagyjából megérti. Ha nem, ad neki papírt, tollat és leírja. Itt hagyják a kórházban, nekik már nincs vele dolguk. Na, innen kezdődnek a bonyodalmak, gondolom én.
Ilyenkor egymás után jönnek emberek, akiknek ezt vagy azt kell elintezzenek vele: adatok felvétele, gyógyszer allergia, kaja, stb. Bejön egy nő és egy pasi, maszkban, ahogy kell. Odamennek Józsihoz (időközben sikerült kideríteni, hogy így hívják, de ezt is a rendőrtől) és kérdezik tőle, amit meg akarnak tudni. Szegény kézzel-lábbal próbál válaszolni. A nő egyre hangosabban, már üvöltözve kérdezi újra és újra ugyanazokat. Majd a pasi is. Gondolom azt hiszik bolond. Mondjuk nekik, hogy ne törjék magukat, nem a hangerő számít, hanem hogy lássa a száját, ugyanis szájról olvas. Végre leveszi a pasi maszkot, de tovább üvölt vele. És olyankor ugye nem ugyanúgy formálja a szavakat a szájával. Patt helyzet. A nő megszólal: "Hagyd a picsába". És kimennek. Szegény srác néz ránk, hogy akkor most mi van, de mi sem tudjuk. Kimegy, a folyosón utánuk alsó gatyában, mezítláb. Csak annyit hallok: "Majd az orvossal megbeszél mindent."
Miért nem írásban kommunikálnak vele? Ezt miért kell nekem tanácsolnom? Gondolom nem az első, és nem is az utolsó süket-néma beteg itt...nem értem.
Egy néni mindenki ellen
Hajnali 5 óra. Az őrzőben kezdődik az élet. Ébresztőt fújnak, villanyok fel. Mindenki frissen, üdén ki a ágyból. Ja nem, az egy másik történet. 🙂
A szomszéd szobában egy öreg néni torka szakadtabol üvölt egy nevet. Nem mond semmit mást, csak egy nevet, kb 10 másodpercenként. Beakadt a lemez.
Aki nem ébredt volna fel a villanyra, az erre tuti felébred. Nagy nehezen összeszedem magam, hogy meg tudjam lesni, kinek köszönhetem ezt a lágy ébresztést. Egy kb. 40 kilós néni. Ül az ágyban, és szajkózza a nevet. A nővér próbálja csitítani, nyugtatni. Semmi hatása. Megunja, ott hagyja, majd megunja, vagy elfárad. De nem.
Én 5 perc után már nem bírom elviselni, ezért telefon elő, fülbe dugós fülhallgató, max hangerő, és még így is hallom. Pedig kb. 10 méterre van tőlem. És nem adja fel, de most egy másik nevet ismétel. Megállás nélkül, szakadatlanul, full energiával. Már 1 órája.
Valami történik, siet a néni felé a nővér. Kikapcsolom a zenét, hogy halljam, mi történik. A néni kiszakitotta magából az infúziót, és az állványt is felborította. Van benne erő rendesen. Ilyenkor jön a következő fázis: le kell kötözni. Van rá megfelelő eszköz, így gyorsan megtörténik. Új infúziót kell neki bekötni. Átvált a név ismetlesből jajgatasba. Továbbra is max hangerővel, max energiával, kikötözve.
Néha pár percre abba hagyja, gondolom olyankor erőt gyűjt, vagy kitalálja mi legyen a következő szó, amit üvölt. És folytatja.
Időközben engem átraknak egy másik szobába. A néni is kikerül az örzőből. Mostmár a kettőnk közötti távolság legalább 40 méter, sok szoba. És továbbra is nyomja. Kis pihenoket beiktatva, más neveket vagy szavakat, de nyomja. A szobák ajtaja nyitva - meleg van - így a folyosón keresztül nagyon szépen jön a hang.
Másnap hajnali 4.30. A néni üvölt. Veszekednek vele az ápolók, hallani a folyosón keresztül.
Nem értem. Nekem ha fáj valamim, kapok egy fehér bogyót, az olyan szinten fejbe vág, hogy nem nagyon tudok üvölteni. Vele miért nem csinálnak valamit? Miért hagyják, hogy kb 100 beteg a Traumatológián, és ki tudja mennyi itt dolgozó ember életét, éjszakáját, reggelét tovább rontsa. Van itt mindenkinek ezen kívül is elég baja, miért nem csinálnak vele valamit. Felfoghatatlan az én reálisan, racionálisan gondolkodó agyam számára.
De biztosan így jó. Legalább a reggeli ébresztéssel nem kell sokat foglalkozni.
Péter bácsi, a tróger Lőrincrõl
Beköltöztetnek a -remélhetőleg- utolsó kórterembe. 4 ágy van, 3 üres. Az egyiken egy idős bácsi fekszik. Betadin nyomok a lábán több helyen, ragasztás. Egyébként tök pucér, csak egy takaró van rajta. Műtét után az őrzőben, intenzíven így szokták, de a kórteremben már általában van rajtuk valami.
A mellette lévő asztalon egy palack víz. Semmi más. Fekszik, mosolyog. Örül, hogy szobatársat kap.
Én próbálom gyorsan elrendezni a dolgaimat, mert nagyon fáradt vagyok. Jó lenne kicsit pihenni, merülnek az elemek. (Biztos az üvöltő néninek Duracell van, Õ azóta is nyomja)
Látom rajta, hogy alig várja, hogy el tudjunk kezdeni beszélgetni.
-"Maga még iskolába jár?" - kérdezte.
-"Uram, 45 éves vagyok" - jött tőlem a kimért válasz.
Ezen meglepődött, majd mesélni kezdett.
80 éves. Nincsenek gyerekei, amig élt az anyja, vele élt, utána egyedül. 35 évig dolgozott az operában, mint tróger. (Ezt ki kellett guggliznom, azt hittem viccel, de tényleg volt ilyen munkakör)
Otthon volt egy "ismerőssel", aki néha szokott neki segíteni. Épp végzett a wc-zéssel, és az ismerőse segített neki kijönni, de türelmetlen volt, így "húzta a földön". Érzett valami kattanasokat a lábában. Az ismerőse leültette a kanapéra, majd elment.
Hamar érezte, hogy valami nem stimmel, dagad a lába, ezért próbálta az ismerősét visszahívni. Nem vette már fel. Így maga próbált segítséget kérni.
Hivogatott számokat, de a kis telefon és a vastag ujja miatt sokszor mellé tárcsázott. Próbált a "hölgyektől" segítséget kérni, de csak ezt ismételték: "Rossz számot hívott, kérem ismételje meg hívását újra".
Végül a 112 (valószínűleg) sikerült. Ott küldték a mentőt és a tűzoltót is, hogy be tudjanak menni hozzá, hiszen nem tud lábra állni kinyitni az ajtót.
A mentősöket kérte, hogy hozzák el a mobil telefonját és a töltőt, és pénzt is. De ők "nem vállaltak felelősséget az értékekért".
Így pucéran, minden cucc nélkül behozták a kórházba, majd megműtötték. Combnyak törése volt. 80 évesen. Egyedülállóként.
Mindezt halál nyugodtan, lassan mesélte. Én pedig kezdtem elszégyelni magamat... szegény min ment keresztül, én pedig nem akartam vele beszélgetni, mert fáradt vagyok...
Kérdeztem, tudok-e segíteni neki valakit értesíteni, tudja-e valakinek a telefonszámát fejből. Jó pár perces totózás után sikerült összerakni egy olyan mobilszámot, ami legalább formailag stimmelt. Ezzel meg is vagyunk.
Mondtam neki, hogy mi lenne, ha telefonálás előtt előbb alaposan átgondolnánk közösen, mire lesz szüksége. A nővér szerint max. 6 napig lesz itt, utána "kirakják". Szóval 6 napra szükséges dolgokat kell összegyűjteni.
Összedobtam papíron egy draft változatot 🤓, majd átbeszéltük. Ő már telefonálni akart volna, de kértem tőle még pár perc türelmet. Azt javasoltam, hogy ne diktáljuk a listát a telefonba, hanem valami digitális formában küldjük majd át. Nem nagyon értette, mire gondolok, de az "SMS"-el nagyjából le tudtam nyugtatni.
Műszaki dolgok
- mobiltelefon, töltő kábel, 220-as adapter is
-telefonos füzet címekkel, telefonszámokkal
Ruha
-alsonadragok
-rovidnadrag (sportos), amiben lehet mozogni
-triko, póló
Étkezés
-kes, kanál, villa, pohár
-innivalo (ásványvíz, citromos jeges tea)
-edes és sós keksz
Tisztálkodás
-nedves törlőkendő
-torolkozo
-tusfurdo
-mosakodo szivacs
Innentől már gyorsan ment minden. Telefonálás - persze kihangosítva-, helyzet ismertetése, lista megosztása. 2 óra múlva a szállító fiú már hozta is be a cuccokat - mert ugye a látogatási tilalom miatt senkit sem lehet látogatni.
Amint felhoztak a csomagot, megszólalt benne a telefon... Valamelyik szatyor alján lévő zacskó alján, becsomagolva... Mint a filmekben. Menő volt. Tiszta James Bond.
A telefon töltő kb 10 cm hosszú volt, ráadásul utángyártott, így nem volt valami stabil. A fal közepén egy konnektor. Így nem lehetett tölteni a telefont. Megoldás: a telefon tokjaba bele a telefont, abba a töltő kábel, majd a tok felakasztva egy szögre.
A kezdeti nehézségeken túl is vagyunk, jó éjszakát.
Végre az első éjszaka, amikor nem üvöltő, jajveszekelő, vagy éppen hörgő betegek és csipogó gépek között próbálok aludni.
Nem tartott sokáig. Éjjel fél 2. A nagy csendbe egy Nokia telefon csörgése hasított bele. Max hangerőn. Kellett nekem segíteni. 😁
Táskában zacskó, szépen bekötve a szája, ahogy kell. Duplán. Abban másik zacskó, annak mélyén lapul a kis sikitó Nokia. Már harmadjára kezdi elölről a zenélést "nagymama" üzemmódban.
Nagy nehezen felveszi, próbál suttogni: "Halló, Pista, halló". Pista nagyothalló. Péter bácsi pedig nem akar hangosan beszélni, nehogy felébresszen minket. Pista újra hív. Péter bácsi megint suttog. És ez így megy még párszor. Aztán végül úgy tűnik megértette Pista, hogy hajnali fél kettőkor, Péter egy frissen operált combnyak töréssel nem akar beszélgetni egy kórteremből, ahol másik 3 operált is próbálna végre aludni.
Pista másnap újra telefonált, de akkor már emberi időben. Sikerült megbeszélni mindent. Ahogy hallottam, "nagyon" fontos volt 🙂
A régi kis Nokia telefon újra előkerült. De most nekem jutott eszembe valami. Emlékeztem, hogy ezekbe a kis telokba régen még FM antennát is szereltek. Ez mekkora segítség lenne az öregnek, Kossuth rádiót hallgatni az unalmas kórházi órákban.
Gyorsan csekkoltam, FM rádió van benne. Hurrá. Péter bácsi nem is tudta milyen menő mobilja van. Egyből jött a kérdés: mennyibe kerül? Ugyanis neki nincs nagyon pénze az egyenlegén. Megnyugtattam, hogy ez "ingyen" van, jön a "levegőből". Felcsillant a szeme - ki tudja hányadik alkalommal, miota megérkeztem.
Sajnos az FM rádió működéséhez kell egy fülhallgató, ugyanis az az antenna. Már úgy volt, hogy neki adom az enyémet, de akkor az öregnek jutott eszébe valami: volt ott a táskában valami másik kábel is. Nézzem meg, hátha az jó lesz hozzá.
Átkutattam a táskát, és tényleg előkerült a fülhallgató. Így már volt hozzá antenna, beindult a rádió.
Csak akkor fogtam fel, mekkora feladatot vállaltam be: egy 80 éves, nagyothalló, remegő kezű, vastag ujjú öregembert kell megtanítani, hogyan kell a telefonba épített rádiót használni úgy, hogy engem bármelyik percben kitehetnek a kórteremből. Ugyanis jött a hír: minden rendben, mindjárt mehetek haza.
Végül az oktatás része is sikerült a radiozasnak, legalábbis azt mondta, érti. De én nem hagytam annyiban: mondtam neki, csinálja végig a folyamatot egyedül. Kétszer. Átment a vizsgán. Mostmár elhiszem. 🤓
A probléma letudva, dübörög az FM rádió. Lehet megint pihenni, és várni a zarojelentest. Már 6 órája...
De az egyik probléma megoldása azonnal egy másikat is szült: a falon egy konnektor van csak, a rádió sokkal jobban meríti a telefont, így jó lenne egész nap bedugva tartani. Viszont az ágy mozgató elektronika is áramról megy. Kell egy elosztó. Erre nem volt jobb ötletem hirtelen: majd az én hosszabbitomat itt hagyom neki, amikor elmegyek. (Igen, mindenhová viszek magammal. 5 csillagos szállodába és Traumatológiára is. 😛)
Persze összerakva, letesztelve.
A telefon buzeralas alatt kérdezgette, hogyan érthetek én mindenhez (is). Mondtam neki, hogy Architekt vagyok a Telenornál. (Na jó, az architekt szó nem biztos, hogy elhangzott. Ez a sok fájdalomcsillapító és nyugtató összezavarja az embert.🤓)
A Telenor szó hallatán jött a következő feladat: kártya feltöltés. Megkért, hogy akkor majd ha "bemegyek" dolgozni, töltsek már fel neki 3e forintot és ha megtanul járni újra, akkor majd bejön a Westend-be és visszaadja. Nem akartam neki magyarázni, hogy én nem "olyan" Telenor-os vagyok és én nem "megyek be" dolgozni most egy ideig, de a feladatot vettem, értettem, és el lesz intézve.
A Péter bácsi és az én diskurzusaimat eddig csak csendben figyelte a másik két szobatárs. Felbuzdulva a látottakon, elkezdtek kérni ők is tőlem szívességeket. Hivjam ide a nővért, mert baromira fáj a keze; bontsak ki egy Jeges teát.... Nekem ugyanis - nagyjából- működik kezem, lábam, és - hozzájuk képest - rutinosan mozgok a terepen. Vakok között félszemű a király. Csak ők nem vakok, hanem boka, csukló, kulcscsont töröttek, akik 4-6-8 órája, étlen, szomjan várják a sorsukat, és fogalmuk sincs, meddig kell várniuk. Bezzeg nekem nem kellett 1 hete várnom: VIP vendég voltam. Most pedig 3(?) záró jelentéssel a kezemben távozok. És élve. 😉
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése